-Krys,Krys.-kiabálta a nevem a barátnőm a reptéren.
-Karina , szia.
-Még is elutazol Sochiba?
-Igen.Nem akarom kihagyni az olimpiát.
-A tanulmányaid hogy haladnak?
-Remekül, készülök az érettségimre.Márciusba írásbelizek.
-Egyetemre készülsz?
-Talán, sportriporter akarok lenni.-feleltem miközben megigazítottam a zöld felsőmet, majd a hajam kezdtem igazgatni.
-Milyen szép hosszú már a hajad.-kezdett a hajamról beszélni a lány
-Köszi.-mosolyogtam
Mikor megérkeztünk Sochiba nagyon hideg idő fogadott.A barátnőm kicsit didergett, engem egyáltalán nem zavart a hiszen évek óta Norvégiába élek, természetes , hogy ott hideg van.
-És mit csináltál mikor nem tanultál?
-Bokszoltam.
-Hogy mit?
-Tudod, boksz.
-Nem hiszem el.
-Majd a szobába megmutatom.-ígértem
-Rendbe drága.-mosolygott a lány , látszott rajta, hogy még mindig nem hisz nekem.
Közös szobát vettünk ki, mint annak idején gyermekként.
A lány elégedetten álldogált, magabiztosan mosolygott, azt gondolta, hogy nem mondtam komolyan , hogy tudok bokszolni.Mutattam neki néhány mozdulatot,de mindnél közelebb mentem hozzá, a lány tolatni kezdett.
-Csak nem félsz?-mosolyogtam rá.-Ne félj, nem bántlak.
-Már azt hittem , hogy megütsz.
-Mért bántottalak volna?-néztem rá meglepetten
-Mert egy ideje elhidegültünk egymástól, korábban nagyon jó barátnők voltunk.Most meg....
-Most meg mi?-szóltam közbe.-Most is barátnők vagyunk.Csak elfoglalt voltam.
-Krys.Ugyan muszáj többet mutatnod magadból.Petternek tudnia kell , hogy itt vagy.
-Jelenleg még nem akarom, hogy tudja.
-Mért nem?
-Ennek komoly oka.Nem akarok új szintre lépni a kapcsoltunkkal.Még abban em vagyok biztos, hogy folytatni akarom.-sóhajtottam fel
-Biztos vagyok benne, hogy tudod, hogy mi helyes.
-Az majd kiderül.-mosolyogtam.-Most már indulok.A biathlon versenyen találkozunk.
-Oké.-egyezett bele a barátnőm
Amint kiléptem a hotelból tárcsáztam az anyukám telefonszámát.A telefon kicsengett, én pedig türelmetlenül vártam.
-Tessék?
-Anya.Krys vagyok.Beszélni akarok veled.
-Hallgatlak drágám.
-Biztos ráérsz?
-Persze.Az öcséd most alszik.-utalt a 2 éves gyermekére
-Kicsi drágaságom.-mosolyogtam amikor a fáltestvéremre gondoltam, nagyon szerettem őt, bár ritkán találkoztam vele.-Hogy van a kicsi Aksel?
-Nagyszerűen.Hiányzik neki a nővére.
-Hamarosan meglátogatom.
-Az remek lesz.De biztosan nem a testvéredről akartál társalogni
-Nagyon jól ismersz.Petterről.Az ő kérése volt, hogy ide jöjjek.ÉS most itt vagyok, de rettegek , hogy azt fogja gondolni, hogy minden szavára ugrok, mert annyira szerelmes vagyok belé.-szószerint daráltam a szavakat
-Krys, nyugodj meg.Petter biztosn nem fogja azt gondolni, hogy minden szavára ugrasz.De azt nem tudod titkolni, hogy szerelmes vagy belé.Ha mégis irányítani akarna, akkor állítsd le , erős nő vagy.Ne hagyd magad.
-Köszi anya, te indig megnyugtatsz.-mosolyodtam el.-Amint lehet meglátogatlak titeket.Szeretlek.
-Várunk nagyon.Mi is szeretünk.-bontotta a vonalat az anyukám
A napjaim most is olyanok voltak, mint az elmúlt két olimpián, versenyről versenyre jártam.Az egyik nap, még az olimpia első hetén mellém lépett valaki, miközben éppen a sífutó versenyen voltam.Női sífutás.
-Szia Krys.
-Szia.-válaszoltam, úgyhogy megse fordultam
-Remélem a norvégoknak szurkolsz.
-Mért tennem?-kérdeztem
-Mert Norvégiába élsz, és én norvég vagyok.
A mellettem álló alakra néztem , egy cseppet sem lepődtem meg, amikor Petter Northugot láttam meg.
-És az már döntő , hogy hol élek?
-Hát.
-Jaj Petter.-mosolyodtam el
-Mosolyogsz.-vágta rá a férfi.-És miattam mosolyogsz.Mikor érkeztél?
-Múlt hét csütörtökön.
-És kinek szurkolsz?
-Justynának.
-Figyelj Krys.-érintett meg.-Holnap vacsoráznál velem?Nagyon megtisztelnél vele.
Levettem a napszemüvegemet és mélyen a férfi szemébe néztem:
-Mért ne , egy vacsora nem gond.
-Köszi.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Petter.-szóltam rá.
-Bocsi.-kiáltott vissza a már távozó sportoló.
-Krys,Krys.Valentín-nap van.
-És ?-néztem rá álmosan
-Te ma találkozol Petterrel.
-És?
-Elmagyarázom.Együtt vacsorázol Petter Northuggal valentín-napkor.-a lány kézzel-lábbal magyarázott, de látni lehetett rajta, hogy azért néha megjelenik az arcán azaz elégedett vigyor
-Karina.A csini felsőd a szemed elé ment?
-Mért?-kérdezte a lány
-Hogy mindent rózsaszínbe látsz.-a lány felsővel utaltam arra, hogy még nem kell az esküvőt terveznie, mert a valentín nap számomra nem fontos.Nem jelent előnyt, ha valentín napkor visznek vacsizni.
Kimentünk a versenyre, hogy megnézzük a férfi sífutást, az újjaim keresztbe tettem, nagyon szorítottam Alex Legkovért.A barátnőm elkezdett mosolyogni.
-A legjobb barátod nyert.-utalt Dario Colognára, akit én egyáltalá n nem kedveltem
-Haha, nagyon vicces vagy.
-Ugyan.
-Lesz még jobb is.- közöltem a lánnyal.
-Krys, várj egy kicsit.
-Tessék?
-Ezt kérlek viseld.-tette rám egy fejdíszt.
-Ez csoda szép.-mondtam a lánynak
Amikor kiléptem a hotelból azonnal észrevettem a norvég sportolót, a férfi csak nézett rám.Mosolygott, de egy szót sem tudott szólni.
-Szia.
-Szia Krys.-villantotta rám a csábító mosolyát
-Indulhatunk?-kérdeztem, hiába mosolygott olyan szépen, felettem annak a mosolynak már nem volt ereje
-Természtesen.-nyújtotta a karját, amibe én belékaroltam.
Amikor beléptünk egy étterembe azonnal megtetszett a hangulatos hely, Petter nagyon jó helyet választott.
-Tudod Krys, nagyon jól emlékzetem , hogy ilyen helyeket szeretsz.Amint igent mondtál a mghívásra biztos voltam benne, hogy ez lesz a tökéletes hely.
-Valóban jól emlékszel.
-Tudod, hogy nagyon gyönyörű vagy.-nyúlt át az asztalon és megfogta a kezem
-Ha azt mondod-válaszoltam
-Krys, nekem nagyon fontos, hogy te itt vagy.Úgy érzem, hogy te vagy az a lány akiért én mindent megtennék.
-Azt mondod?-nézegettem a körmeim , majd a férfi szemébe néztem
-Tudom, hogy haragszol rám, de a szándékaim komolyak.És tudom , hogy te vagy az igazi.Nem vagyok benne biztos, hogy elhiszed, és így gondolod, de most tényleg őszinte vagyok.Ezért feltennék neked egy kérdést.Megengeded?-kérdezte a norvég, és látszott rajta, hogy nagyon várja a válaszom
-Igen.Hallgatlak.-válaszoltam
-Krystal Jendrick megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel.Csak veled tudom elképzelni az életem, én nem qkarok mással lenni.-látszott a férfi szemeiben az őszinteség,de én szóhoz sem jutottam, csak néztem rá értetlenül, nem hittem el, hogy tényleg megkérte a kezem .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése