14.fejezet-Sonnach 2007

Krystal

Nem régen érekztünk meg Sapporoból, de Sebastiannal már is Sonnachba készülődünk.Anyukám aggódva járkált.
-Biztos , hogy elakarsz menni?-fordult felém
-Igen.Biztos vagyok benne.-válaszoltam higgadtan
-De Sebastiannak nem lesz annyi ideje rád.-védekezett az anyukám
-Sabrina drágám.-jött be a szobába Sebastian.-Nyugodj meg.Ígérem vigyázok rá.
-Különben is, csak 3 napról van szó.-szóltam közbe
-Sabrina.-vezette át Sebastian az anyukámat a másik szobába.-Pakolj nyugodtan.-szólt vissza
-Oké.-válaszoltam és tovább pakoltam a bőröndömbe
Felálltam az ágyamról és kisétáltam a balkonra.Anyukám hihetetlen, elengedett egyedül Sapporoba, úgyhogy Sebastian csak ott  várt rám.Most pedig a férfival együtt mennék, és Sonnach alig 20 kilométerre van innen, de nem tetszik neki.Inkább örülhetne, hogy egyedül lehet egy kicsit.Máskor mindig azon panaszkodott , hogy állandóan a nyakán vagyok.Visszamentem a szobába, és onnan elindultam hallgatkozni.
-De hiszen már 13 éves.-hallottam Sebastian felháborodott hangját
-Az én kislányom.-szólt közbe az anyukám
Ilyen szívtelen dologot még soha nem hallottam, azért nem enged el mert a lánya vagyok.Néhány perccel később bejött  a szobámba Sebastian.
-Indulunk.
-Szakítottok?
-Igen.-sóhajtott Sebastian.-Sonnach után haza kell, hogy vigyelek.
-Hova?-kérdeztem
-Szlovákiába.-sóhajtott újra Sebastian
-Akkor csak ennyi volt.-néztem rá kissé szomorú szemekkel
-Nem.-mondta magabiztosan Sebastian.-Ne aggódj, még fogunk találkozni.Elviszlek majd északi összetett versenyekre.
-Nagyon aranyos vagy , köszönöm.-hálákodtam
-Ez a legkevesebb.Úgy szeretlek mintha a lányom lennél.
-Én is nagyon szeretlek téged.-válaszoltam
Miután megérkeztünk Sebastian felém fordult.
-Menj és szórakozz.Élvezd ki a sonnachi hétvégédet.Ki tudja , talán megint megismerkedsz valakivel. Igaz , már így is egy egész listányi sportolót ismersz.
-Szuper lenne , ha megint megismernék valakit.Bár már rengeteg sportolót ismerek mégis úgy gondolom , hogy ez még nagyon kevés.Többet akarok.-magyarázkodtam
-Telhetetlen.-mosolyodott el Sebastian
-Csak egy kicsit.
-Nyugi.Nem ítelek el.Annyi sportoló barátot szerzel amennyit csak akarsz.
-Köszi Sebastian, édes vagy.-indultam el
Néhány perc sétálás után összetalálkoztam Mikko Koksliennel.Egy ideig csak néztem csendben a sportolót , majd megszólaltam.
-Te vagy Mikko Kokslien.-jelentettem ki
-Bizony én vagyok.Te pedig.....-beszélt hozzám a norvég sportoló
-Krystal Jedrick vagyok.-árultam el a nevem.
-De gyönyörű neved van.Hogy lehet becézni?-kérdezte 
-Engem Krysnek becéznek.
-És  milyen származású vagy Krys?-kérdezősködött Mikko
-Tippelj.-mondtam nevetve a sportolónak.
-Talán amerikai?-tippelt kérdezve
-Félig amerikai és félig szlovák.-mosolyogtam rá
-Szlovákra biztosan nem gondoltam volna.-leplezte le magát
-Pedig a szlovák anyukám lévén félig szlovák vagyok.-árultam el
-Akkor szlovák állampolgár vagy?
-Mint előbb is mondtam, igen a szlovák anyukám lévén.-mosolyogtam
-Jó volt téged megismerni Krys.Remélem , hogy majd még lássuk egymást.-búcsúzott el tőlem Mikko
-Én is nagyon örülök, hogy megismertelek.És mindennél jobban vágyom rá , hogy még találkozunk.-mosolyodtam el halványan
-Légy optimista.-mosolygott
Másnap reggel ismét mentem ki a versenyre.Most szépen elkísértem Sebastiant a sáncig.A síugró rész után összetalálkoztam Bill Demonggal.
-Bill Demong.-kiáltottam  a nevét
-Igen.-felelte.-És benned kit tisztelhetek?-kérdezte az amerikai északi összetettező
-Krystal Jedrick vagyok.Becézve Krys.-mondtam rögtön a becenevem is
-Amerikai vagy?
-Félig amerikai vagyok az apukám lévén , és félig szlovák az anyukám lévén.De szlovák állampolgár vagyok.-magyarázkodtam
-És kivel jöttél Sonnachba?-kérdezte az amerikai
-Az anyukám ex-barátjával.Őt úgy hívják , hogy Sebastian Haseney.-meséltem
-Sebastian az ex barátja az anyukádnak?Pedig eddig még nem láttalak északi összetett versenyeken.-lepődött meg a férfi
-Voltam már északi összetett versenyen.Nem is egyszer.És Északi sí világbajnokságon is voltam.
-Mikor?
-Legutoljára éppen Sapporoba.-mosolyodtam el amikor a sapporoi időtöltéseimre gondoltam
-És tetszett a világbajnokság?-kérdezte az amerikai sportoló
-Igen.Nagyon tetszett megismertem néhány új embert.Remekül éreztem magam a japán városba.-meséltem
-Csodás lehetett.És te is sportolsz?
-Nem.Apukám szerette volna, de én inkább a médiába szeretnék dolgozni.
-Hány éves vagy most?-kérdezte
-13.-feleltem egyszerűen
-És már most tudod , hogy a médiába akarsz dolgozni?-kérdezte meglepetten
-Igen.Vagy újságíró , vagy pedig műsorvezető akarok lenni.Vagy esetleg szóba jöhet a riporter.
-Összes jó választás lenne.És riporternek milyen ágazata?
-Sport riporter.Az jól hangzik.-biztattam magam
-Lehet, hogy pár év múlva te fogsz interjút készíteni velem.-nevetett Bill
-Lehet.-nevettem fel
-Remélem, hogy még találkozunk Krys, de most már már sajnos mennem kell.-búcsúzott el 
-Oké.Szia.-köszöntöttem és elindultam megkeresni Sebastiant
Sebastiant nem találtam , de helyette Mario Stecherrel találkoztam.
-Mario.-örültem meg amikor megláttam.
-Szia.
-Krystal Jedrick vagyok.-mutatkoztam be
-Nagyon szép neved van.-dicsérte a nevem
-Köszönöm.Anyukám akarta ezt a nevet adni.-meséltem
-Anyukád amerikai?-kérdezte
-Nem.-bologattam.-Anyukám szlovák , az apukám amerikai.
-És hol élsz?
-Eddig éltem Szlovákiába , majd az anyukámmal Sebastianhoz költöztünk Németországba, most pedig megint visszaköltözünk.-magyaráztam
-Sebastian?
-Sebastian Haseney.
Néhány perc beszélgetés után tovább kerestem Sebastiant.
-Hát itt vagy.-mosolygott Sebastian mikor meglátott
-Igen.-feleltem.-Már kerestelek.
-Én is kerestelek már.És most megtaláltalak.Van egy hírem.
-Mi az?-kérdeztem meglepetten
-Anyukád hívott , hogy még ma vigyelek haza, de rábeszéltem , hogy  egy napot még maradj itt , mert holnap is lesz verseny.-magyarázkodott Sebastian
-Szuper.-mosolyodtam el
Másnap ismét mentem ki az utolsó versenyre.Sebastian megmutatta , hogy hol van Ronny Ackermann, de én sajnos alig 1 percre láttam, amig Sebastiannal váltott néhány szót.A versenyen elégé unatkoztam,azonban hirtelen arra kaptam fel a fejem , hogy Hannu Manninen-nel készítenek interjút.Az interjú után odamentem Hannuhoz.
-Szia.
-Szia.-kaptam választ
-Krystal vagyok.2 éve találkoztunk Ramsauba.
-Lehetséges.-mosolygott
-Laura intézte a találkozót.-mondtam a nő nevét , hátha eszébe jut a finn sportolónak
-Ahh.Igen.Emlékszem.Hogy vagy kicsi lány?-kérdezte nevetve
-Remekül.
-Kivel vagy itt?Anyukáddal?-kérdezte
-Nem.Sebastian Haseney-vel, anyukám ex-barátjával.-válaszoltam.-És tudod, hogy hol is jártam?
-Na hol?
-Torinóba.-meséltem boldogan
-Gondolom , hogy örök emlék marad.-mosolyodott el
-Abban biztos vagyok.-mosolyogtam
Másnap szomorúan szálltam be Sebastian autójába.Nagyon jól tudtam , hogy ezzel véget érnek az utazásaim az anyukám nélkül.Bár Sebastian nem rokonom, de mégis nagyon fontos nekem.És én is neki.Azt mondta, hogy úgy szeret , mintha  a lánya lennék.Csendben ültem mellette az autóba, az egész úton azon gondolkoztam , hogyan búcsúzzak el tőle.Mit mondhatnák neki?Elszakadunk egymástól és lehet , hogy soha többet nem látom.Igaz eleinte utáltam, gyűlöltem , most mégis úgy érzem , hogy hiányozni fog.Sebastian leparkolt az autóval, én szomorúan ránéztem.
-Mit is mondhatnák.-sóhajtott fel
-Hiányozni fogsz.-öleltem át
-Te is nekem.De nyugi majd még lássuk egymást.-mondta és én szomorúan lehajtottam a fejem.-Ne szomorkodj.Gondolj azokra a napokra amit együtt töltöttünk.
-Oké.
Kiszálltam az autóból, az ajtóból visszafordultam és még egyszer visszaintettem neki.